Az osztrák - magyar kiegyezés (1867) és az azt követő haladó szellemű polgári törvények sora megteremtette a békés polgári fejlődés lehetőségét. Iklad szorgalmas és takarékos paraszti népe tudott is élni a lehetőséggel, ezt a közel fél évszázadot töretlen békés fejlődés jellemezte. A legfontosabb közéleti változások a községi önkormányzat megalakítása (1870. évi XLII. sz. ún. törvényhatósági törvény alapján), az egyház és az állam szétválasztása (1871. évi XVIII. sz. tv.), majd később a kötelező állami anyakönyvezés bevezetése voltak (1894. évi XXXIII. sz. tv.) voltak. Kedvezően alakultak ebben az időben a külső társadalmi-gazdasági feltételek is: 1867-ben megnyílt a Budapest - Hatvan - Salgótarján vasútvonal, amely bagi vagy aszódi felszállással lehetővé tette a főváros gyors megközelítését. Az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrejött Budapest dinamikus fejlődésnek indult, hatalmas építkezések indultak, amely a falu iparosainak munkalehetőséget, a gazdák terményei számára pedig felvevőpiacot biztosított. 1869-ben az egyházközség új iskolát épített, az építkezést egy helyi mester, Blum Mihály vezette. 1872-ben megtörtént a jegyzői és a kántortanítói állás szétválasztása, ez azonban felvetette egy új községháza és jegyzői lakás építésének szükségességét. Az új iskola épületén 1878-ban már javításokat kellett végezni. Az 1870-es évek végén vadgesztenye fákat ültettek a templomkertbe, amik a mai napig is láthatók. 1881-ben háromoldalú szerződés megkötésére került sor gróf Ráday Gedeon, a község és az egyház között, amely főleg az egyház jogállását volt hivatott szabályozni. A parókia, a temető és az iskola a szerződés értelmében az evangélikus egyház tulajdonában maradt. Érdekes epizódja volt ennek az időszaknak Töltéssy János jegyző menesztése. Az arrogáns, a község érdekeit semmibe vevő jegyzőt 1882. április 12-én Mayer János bíró az illetékes szolgabírónál bepanaszolta. A panaszos levelet sok lakos is aláírta. Végül is 1883-ban a járási főszolgabíró felmentette Töltéssyt, ami a község lakosságának nagy sikere volt, hiszen abban az időben a jegyzői kar becsületére rendkívüli módon ügyeltek. Az új községháza építésére a képviselőtestület már 1880-ban hozott határozatot, az új épület felavatására azonban csak 1884-ben került sor (a mai könyvtár és védőnői szolgálat helyén). Ekkor már Jamriska Lajos a jegyző. Ebben az évben került sor a templom új orgonájának felszentelésére is. 1885-ben új temető nyílt Ecker József szőlője helyén, 1890-ben pedig az iskola új zsúptetőt kapott. 1896-ban, a Millenium évében átadták a forgalomnak az Aszód - Balassagyarmat - Losonc vasútvonalat, a község Domonnyal kapott közös vasútállomást (Iklad-Domony). Igaz, hogy az új vasútvonalon kezdetben csak napi 3 pár személyvonat közlekedett, és a takarékos ikladiak inkább átgyalogoltak a bagi vasútállomásra, hogy spóroljanak a viteldíjon, mégis a vasút volt a technikai civilizáció első kézzel fogható jele a községben, egy új korszak kezdetének nyitánya. A XX. század elején a helyi evangélikus egyházközségben rendkívül felerősödtek az önállósulási törekvések, az aszódi anyaegyháztól való különválás vágya. Ennek első lépéseként, hogy anyagi függetlenségüket is bebizonyítsák, 1901 - 1903 között felújították és kibővítették a templomot, amely akkor nyerte el mai formáját. A templom kibővítése összekapcsolódott a község megalapításának 150. évfordulójával, amelynek megünneplésére 1902-ben került sor. Az evangélikus gyülekezet teljes önállósulására végül is - nem kis viták után - 1906-ban került sor. Közben az élet haladt tovább és a gyorsan gyarapodó, népességben is növekvő község kinőtte a régi iskolát, ezért az egyház közgyűlése 1909-ben új iskola építését határozta el, amelynek átadására végül is 1911 őszén került sor. Az építkezést ezúttal is helyi kőművesmester, Braun Dániel (Jula) irányította. Ez az iskolaépület ma is áll (kisebb módosításokkal), tanári szolgálati lakások kerültek benne kialakításra. A dinamikus fejlődés ellenére azonban a korszak nagy technikai fejlődése (telefon, villanyizzó, gépkocsi, gramofon, rádió, magnetofon stb. feltalálása) alig érintette a községet. A lakosság túlnyomó része még mindig a mezőgazdaságból élt, bár már kialakult egy vékony iparos (főleg építőipari) réteg, amely a Parti úton építette fel a házait, szemben a főleg a Fő úton (ma Szabadság út) lakó módosabb paraszti réteggel. A mezőgazdasági munkákat gyakorlatilag teljes egészében állati és emberi erővel végezték, a paraszti birtokok gépesítése csak a következő korszakban indult meg. Nem sokat változtak a lakásviszonyok sem, habár a korszak vége felé elkezdtek nagyobb, tágasabb házakat építeni és a rendkívül gyúlékony nádtetőket is ekkor kezdték lecserélni szép cseréptetőkre, és itt-ott már megjelentek a tégla alapú házak is, de a házak hagyományos elrendezését megtartották.
A szép galgamenti népviselet pedig - amelynek kialakulása már az előző korszakban megkezdődött - ebben a korszakban bontakozott ki teljes pompájában.
Ezt a békés fejlődést azonban az 1914 nyarán kitört I. világháború derékba törte.