A Galga-mente dús rétjei, vadban gazdag erdei már az ősidőktől fogva kedvező feltételeket nyújtottak az emberi letelepedéshez. Iklad község környékén is legalább hatezer évre vezethető vissza a folyamatos emberi jelenlét. Főleg az újkőkor és a bronzkor gazdag régészeti leletekben, de a szarmaták is több száz éven át folyamatosan lakták ezt a vidéket.
A népvándorlás viharainak elültével szórványos avar és szláv telepek voltak itt találhatók, majd 895-ben a honfoglaló magyarok Tarján törzse telepedett le a vidéken.
A falu első okleveles említése 1356-ban történt, de a falu középkori történetéről szinte semmi bővebbet nem tudunk. 1543-ban a község török uralom alá került és hamarosan elnéptelenedett. Ez után közel kétszáz évig lakatlan puszta volt, majd 1728-ban a birtokos Ráday-család majorságot létesített itt.
Mivel a Ráday-birtok munkaerőgondjait a majorsági gazdálkodás sem oldotta meg, Ráday I. Gedeon bécsi ágensei révén evangélikus vallású német parasztokat fogadott birtokára Baden és Württemberg tartományokból. Az első telepescsoport 1752 tavaszán érkezett meg a faluba, ez az időpont tekinthető a falu újratelepítésének. A következő év tavaszán Stájerországból, az Enns völgyéből evangélikus hitük miatt elüldözött osztrák parasztokkal egészült ki a lakosság, akiket Ráday I. Gedeon gróf nagylelkűen befogadott birtokára. Az első évtizedek az otthonteremtés szorgalmas és kemény munkájával teltek el, amelynek eredményeit az 1769 évi nagy tűzvész majdnem teljesen megsemmisítette. Sokaknak ismét a semmiből kellett újrakezdeniük, de hitük erőt adott nekik és a község a kezdeti nehézségek után fejlődésnek indult. 1788-ban a falu lakói haranglábat építettek, majd 1834-ben a kis evangélikus templom is felszentelésre került. A feudális viszonyok felszámolása előtt a tagosítás nyitotta meg az utat, amelynek végrehajtására Ráday IV. Gedeon alatt, 1837-1839 között került sor. A jobbágyi kötelékek végleges eltörlését az 1852-ben kiadott úrbéri pátens biztosította, a békés polgári fejlődés kereteit az 1867 évi kiegyezés teremtette meg. A XIX. század utolsó harmadában a község gyors fejlődésnek indult, amit csak gyorsított az Aszód - Balassagyarmat - Losonc vasútvonal 1896 évi megnyitása. A templom kibővítésére és felújítására 1901-1903 között, az egyházközség önállósulására 1905-1906 között, míg új, korszerű iskola építésére 1909-1911 között került sor. Az I. világháború ezt a békés fejlődést megszakította, sok férfi a csatamezőkön áldozta életét. A Horthy-korszakot egyrészt az erőteljes magyarosítási törekvések, másrészt a német nemzetiségi mozgalom kibontakozása, a Volksbund megjelenése jellemezte. Ugyanakkor megkezdődött a paraszti birtokok gépesítése (az első cséplőgép megjelenése 1922-ben) és a kulturális élet fellendülése, klubok, egyletek alapítása. Másrészről viszont folytatódott a paraszti birtokok elaprózódása, ami hosszú távon aláásta a zárt paraszti társadalom életképességét. A II. világháborúban néhányan szintén a fronton vesztették életüket vagy tűntek el, azonban sokkal nagyobb sokkot jelentett a falu lakóinak 45 német családnevű falubeli lakos kényszermunkára hurcolása a távoli Ukrajnába 1945. január elején.
1948-ban került sor a község elektromos hálózatának kiépítésére.
Az 1950-es és 1960-as években gyökeres változások zajlottak le a község életében. 1949-1960 között a parasztságot termelőszövetkezetekbe kényszerítették, majd fokozatosan lezajlott a mezőgazdaság gépesítése.1951-1953 között épült az Ipari Műszergyár, amely eredetileg hadi célokat (is) szolgált. A fénykorában 4.000 főt foglalkoztató ipari üzem gyökeresen megváltoztatta a lakosság életét. A hagyományos parasztfalu néhány évtized alatt korszerű ipari-mezőgazdasági településsé alakult át. 1956-ban felépült az új iskola, a régi iskola épületében 1958-ban kezdte működését az óvoda, 1960-tól a külön orvosi körzet, majd 1972-ben került átadásra a Művelődési Ház. 1962-ben érkezett Ikladra az első magántulajdonú személygépkocsi, az 1960-as években a régi, hosszú parasztházakat a legtöbben modernebb és kényelmesebb -kockaházakra- cserélték. 1973-1989 között Iklad Aszóddal és Domonnyal együtt az Aszód Nagyközségi Közös Tanácshoz tartozott. Ebben az időszakban további fontos infrastrukturális fejlesztésekre került sor, kiépült a vezetékes víz és a modern közvilágítás, 1975-ben felújították az úthálózatot, 1980-ban épült az új óvodaépület, 1982-1988 között több fázisban kibővítésre és korszerűsítésre került az iskola (új szárny átadása, tornacsarnok, tornapálya építése).
A rendszerváltás után 1990-ben a községben önálló önkormányzat jött létre, amely alatt tovább folytatódott az előző időszak dinamikus fejlődése. 1994-ben kiépült a gáz-, 1996-ban a telefonhálózat. A mellékutcák fokozatosan aszfaltburkolatot kaptak (az utolsó 2003-ban). Már üzemel a szennyvízcsatorna-hálózat is, amely 1999-2001 között épült ki.
A 2002. évi jubileumi esztendőben, a község fennállásának 250 évfordulóján kerültek átadásra a Ráday-szobor és az új ravatalozó, valamint a kívülről megszépült Művelődési Ház felvette a falut újratelepítő Ráday I. Gedeon gróf nevét.