A nagy műveltségű, humánus, felvilágosult szellemű Ráday I. Gedeon gróf halála több szempontból is mérföldkő volt a falu történetében. A falut újratelepítő gróf fia és utóda, Ráday II. Gedeon méltatlannak bizonyult apja emlékéhez: nagyravágyó, hiú és költekező ember volt, aki két kézzel szórta a pénzt, élete vége felé megkezdődött a család anyagi hanyatlása. Ráday II: Gedeon nem elégedett meg a lassan csordogáló jobbágyi adókkal, ezért az 1796. szeptember 29-i szerződés értelmében hat évre árendába adta a falut a lakóinak évi két részletben fizetendő évi 2.400 rajnai arany forintért. Az árendálás azt jelentette, hogy a falu lakói egy összegben kifizethették a jobbágyi szolgáltatásokat, cserében mentesültek a fárasztó és időrabló robotmunkától és más földesúri szolgáltatásoktól. A község lakóinak tehát mindenféleképp pozitív volt ez a változás, mivel szabad kezet kaptak ügyeik intézésére és mentesültek a fárasztó jobbágyi szolgáltatások nagy részétől. Az első árendelási időszak 1802-ig tartott, ezt azonban további hat évre meghosszabbították, ekkor azonban az árendálás éves összege már 3.000 rajnai forint volt. Bár nincs rá közvetlen bizonyíték, feltételezhető, hogy az árendálás 1808-ban további hat évre, 1814-ig meghosszabbították. Az 1796-1814 közötti árendálási időszak nagyjából egybeesett a napóleoni háborúk időszakával, amely egész Európában konjunktúrát teremtett a mezőgazdasági termékek, mindenek előtt a gabona és a hús iránt. Ebből a konjunktúrából mind a község, mind a földesúr profitálni akart. Az ikladiak szorgalmas, ügyes gazdák voltak. Vályi András a század elején azt írta a faluról, hogy "a lakosok marha szarvából tsinos evő kanalakat tsinálnak, piatzok Aszódon és Váczon." A község lakossága az 1804. évi népszámlálás szerint 456 fő. 1814. május 26-án Breznik András vette bérbe a malmot az azt korábban bérlő Barschuta-családtól, majd 1826. április 22-én rövid időre Pásztory Sámuel birtokába került a malom, de ő néhány évvel később visszaadta a Breznik-családnak. Ráday II. Gedeon 1801-ben elhunyt, utóda Ráday III. Pál lett, aki egy ideig szintén hasznot húzott a falu árendálásából, azonban a napóleoni háborúkat követő infláció és gazdasági pangás idején nagy lendülettel kezdett hozzá birtokai újjászervezéséhez, hogy az apjától örökölt adósságokat valamelyest csökkentse. Ezt részben a majorsági gazdálkodás fejlesztésével, részben pedig a jobbágyi terhek, elsősorban a robot sokszor önkényes növelésével próbálta elérni. A község lakói a hosszú árendálási időszak alatt bizony alaposan elszoktak már a robotmunkától, ezért igen nehezen viselték a változásokat. További problémákat okozott, hogy az uraság tiszttartói néha egyszerűen "elfelejtették" beírni a robotot, amit aztán ismét megköveteltek szerencsétlen jobbágyon. Másrészről egyes robotmunkák (pl. fuvar, gyalogos levélhordás) értéke és mennyisége nem volt leszabályozva. Az 1814-től 1824-ig terjedő időszakban bizony nem volt túl rózsás a község és a földesúr viszonya. Az ikladiak úgy védekeztek, ahogy tudtak: néha egyszerűen elszabotálták a robotot, máskor panaszlevelet írtak a felsőbb hatóságoknak. A Rádayak eladósodása ekkor már olyan mértéket öltött, hogy nem átallottak jobbágyaiktól kölcsönkérni, amit aztán soha nem fizettek meg. A tiszttartók önkényeskedése csak további olaj volt a tűzre. Baum Erzsébet, Brunner János özvegye például 1819. augusztus 18-án kelt levelében Tóth Sándor kasznár erőszakos viselkedésére panaszkodik a grófnál. 1823-ban az ikladi robotkönyv szerint a jobbágyok nagy részének már 15-45 nap robotelmaradása volt. Végül is a község lakói megelégelték az önkényeskedést és 1824 elején panaszlevelet írtak Adonyi Mihály megyei főszolgabírónak. 1824. február 23-án a főszolgabíró közvetítésével megegyezés született az uraság és a község között a tartozások kölcsönös rendezéséről és a robotmunkák tisztességes könyveléséről, ami némileg elcsitította a földesúr és a jobbágyai közötti ellentéteket. 1827-ben Szent György napján III. Ráday Pál két évre ismét árendába adta a falut, a bérleti díj ekkor már évi 5000 rajnai forint volt. A rossz emlékű gróf 1827-ben távozott az élők sorából, birtokait 1828-ban felosztották utódai között. Iklad másodszülött fia, a reformer gondolkodású Ráday IV. Gedeon birtokába került. A Rádayak eladósodásának a híre ekkor már a vármegyéhez is eljutott. Adonyi Mihály főszolgabíró 1829-ben kénytelen volt jelenteni az esetet, majd a megyei kisgyűlés 1829. július 2-án határozatilag kötelezte Ráday IV. Gedeont az adósságai rendezésére. A jobbágyság nehéz sorsát természeti csapás is tetézte, amikor 1825-ben megáradt a Galga és a molnár a nagyobb baj megelőzése érdekében átvágta a gátat. A kiáradó víz főleg a domonyi földeken okozott nagy kárt, ezért 1827-ben a földmérők elkészítették a Galga első szabályozási tervét. Ennek kivitelezésére 1828-ban került sor, ezt a mederrendezést az elkövetkező másfél évszázadban még jó néhány követett.
Meghatározó eseménye volt ennek az időszaknak a saját templom építése. A község lakói már 1823 elején arra kérték Ráday III. Pált, hogy a templom részére jelöljön ki megfelelő építési területet. Kérésüket a gróf meghallgatta, ispánja 1823. március 12-én kimérte a leendő templom helyét. Anyagi nehézségek miatt a templom építése csak az 1820-as évek végén kezdődött el. Aszódi mester tervei alapján készült, azóta már kibővítésre és átépítésre került, ezért eredeti formáját elvesztette. A templom fölszentelésére 1834-ben került sor, a költségeket a hívek két év alatt kifizették. Nagy esemény volt a saját templom építése, hiszen ezentúl vasárnaponként nem kellett Aszódra járni istentiszteletekre. Bár a község lakói nem kedvelték Ráday III. Pált, a gróf védelmében el kell mondanunk, hogy a templom építéséhez 26.000 db. égetett téglát adományozott.
1830-ban a község lakossága 467 fő volt, ebben az időszakban tehát a népesség növekedése csak mérsékelt volt (kb. 400-ról 467-re), amit a magas gyermekhalandóság mellett azzal indokolhatunk, hogy a kis kiterjedésű községi földek a korszerűtlen mezőgazdaság mellett nem tudtak nagyobb népességet eltartani.