Az előző korszak békés polgári fejlődését az I. világháború (1914-1918) szakította félbe. 1915 végéig a faluból több mint 100 férfit vittek el katonának, 1916. február 27. és március 3. között pedig az összes egészséges 42-50 év közötti férfit is behívták. A földek megművelése, a gazdálkodás az otthon maradottakra, a nőkre, az öregekre és a fiatal legényekre hárult. Az élet a kezdeti lelkesedés és az idő múltával egyre nehezebb lett. Közben a fronton öldöklő harcok folytak, a bevonult ikladi férfiak közül 31 fő áldozta fiatal életét a harctereken (14 hadiözvegy és 9 hadiárva maradt utánuk).
Az 1918 évi pesti zavargások és az őszirózsás forradalom csak hírként zajlott le a faluban. Itt is megalakult a Nemzeti Tanács helyi választmánya (1918. december 17-én), majd a Károlyi-féle földreform Birtokrendező Választmánya, de munkájukról nem sokat tudunk.
A Magyar Tanácsköztársaság (1919) nem eredményezett alapvető változást a község életében. A román katonai megszállás (1919. október - november) ennél több kárt okozott erőszakos rekvirálásaival. A románok kivonulása után azonban hamarosan a megszokott kerékvágásban folytatódott a község élete.
Az első világháborút követő évek általános jellemzője a hatalmas infláció és szegénység volt. 1920-ban például a község még mezőőrt sem tudott felfogadni a pénzhiány miatt. A Bethlen-kormány 1920. augusztus 19-én elfogadta a Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter nevével fémjelzett földreform-tervezetet. Ennek végrehajtására Ikladon több fázisban került sorra, a teljes végrehajtás 1928-ig elhúzódott. Ma már világosan látjuk, hogy ez a földreform konzerválta Magyarországon a nagybirtokrendszert és nem oldotta meg a szegényparasztság problémáit. Ikladon is fennmaradtak az életképtelen törpe- és kisbirtokok, amik hosszú távon aláásták a hagyományos paraszti társadalom életképességét. A földéhségen a szorgalmas ikladi parasztok úgy tudtak úrrá lenni, hogy a szomszédos Aszód és Domony települések határában béreltek földeket.
Már 1920. április 7-én megkezdődtek a tárgyalások a falu villamosításáról, de a magas költségek miatt ez csak a II. világháború után valósulhatott meg. 1922-ben Dr. Vitális István tanár és a Kőszénbánya Rt. Javaslatára Ikladon kőszénbányát akartak nyitni. Az előszerződést azonban 1922. július 16-án felmondták, így mégsem nyílt szénbánya Ikladon. Ma már elmondhatjuk, hogy hála Istennek, mivel a Mátraalján is láthatjuk, hogy a külszíni szénbányászat micsoda eszméletlen környezetpusztítással jár. Szintén felvetődött, hogy a Budapest - Gödöllő HÉV-vonalat Aszódig meghosszabbítsák, de a pénzhiány miatt végül is ez sem valósult meg. A képviselőtestület szükségesnek ítélte a községi kocsma felújítását is, ill. egy bálterem építését, de az anyagiak hiánya miatt ez is kútba esett. Az első világháborúban elesett Hősök emléktábláját 1926-ban helyezték el a templom falán. Határozat született a Hősök ligete létrehozására is. Ebben a korszakban jött létre a Tejszövetkezet és a tejcsarnok is.
1930-ban a község lakossága 1.084 fő volt, az ekkor benépesülő Ancsin pedig 184 fő lakott, szinte kizárólag ikladiak (a terület 1951-ig Domonyhoz tartozott). 1942-ben megindultak a tárgyalások a két település között Ancsi Ikladhoz csatolásáról, de erre már csak a háború után kerülhetett sor. Közvetlenül a világháború előtt a belügyminisztérium kezdeményezte Iklad és Domony közigazgatási egyesítését, de ez ellen Ikladon olyan nagy volt a tiltakozás, hogy végül elálltak tőle.
A Horthy-korszakban virágzottak az egyletek, szervezetek: az Önkéntes Tűzoltó Testület még a Monarchia alatt alakult meg (1910. április 24.), az Iklad Községi Gazdakör szintén (1913. december 22-én). A Levente helyi szervezete felső kezdeményezésre 1925. június 27-én jött létre. A radikális hungarista politikai célokat is szolgáló ifjúsági szervezet működése és az abban való kötelező részvétel sok ellenérzést szült a sváb faluban. 1935. november 8-án került sor az Ikladi Polgári Lövész Egyesület megalakítására, a hasonló jellegű szervezeteket azonban a belügyminisztérium 1940-ben feloszlatta. Hasonlóan rövid életű volt a Falu Magyar Gazda- és Földmívesszövetség helyi szervezetének élete is. 1943. október 3-án alakult, de 1946. május 24-én a BM feloszlatta.
Érdemes néhány szót ejteni a község nemzetiségi és vallási viszonyairól is. A Horthy-korszakban erőteljes magyarosítási mozgalom zajlott le, amelynek a célja a nemzetiségek elmagyarosítása volt. Ez Ikladot is sújtotta, az elemi iskolában pl. csak magyar nyelven oktattak, sőt meg is büntették azokat a tanulókat, akik véletlenül svábul szólaltak meg. A családi és a vallási életben azonban továbbra is a német nyelv használata volt a jellemző, és ennek is köszönhető, hogy a II. világháború végéig Ikladon szinte mindenki beszélte a helyi sváb nyelvjárást. A kétségkívül jelenlévő politikai nyomás miatt az 1941. évi népszámláláson a lakosság 64%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát, holott a magyar anyanyelvűek tényleges száma a visszaemlékezések szerint nem érte el a 20%-ot sem. Ugyanebben az évben az evangélikusok aránya 86%, a katolikusoké 13% volt. A község összlakossága (a csevölgyi Ráday-majort is beleértve) 1920-ban 1.085 fő, 1930-ban 1.084 fő, 1941-ben pedig 1.169 fő volt.
Az 1930-as években némileg fellendült a német nemzetiségi mozgalom is, de ez többnyire kimerült abban, hogy a legények a kocsmákban német dalokat is énekeltek, a bálokban német számokat is játszottak, meg a fiatalokból összeverbuválódott 15-20 fős csoportok följártak a Vigadóban megrendezett sváb bálokra. A Volksbund helyi szervezetének megszervezése pl. többszöri próbálkozásra sem sikerült.
Ezektől az eseményektől eltekintve a község a zárt paraszti falu szokványos életét élte, bár ebben az időszakban a munkaképes korú férfiak egy része már az iparban, építőiparban dolgozott, hiszen a földből már nem tudott mindenki megélni. Az 1930-as évek végén némileg föllendült a mezőgazdaság, mivel a Horthy-kormányzat hitelekkel támogatta a nagyobb paraszti birtokok korszerűsítését. Ezek az intézkedések azonban a háború kitörése miatt már csak részben tudták jótékony hatásukat kifejteni.
1940-ben Ikladon munkaszolgálatos tábort állítottak föl. Veres Péter a híres paraszti író is dolgozott itt. Közben 1941 nyarán Magyarország belépett a II. világháborúba. Ikladról is sok férfi került ki a rettegett orosz frontra, ahol 22 fő halt meg vagy tűnt el. A II. világháború és az azt követő malenykij robot összesen 40 ikladi áldozatot követelt. Ebből a már említett 22 katonán felül heten az ukrajnai kényszermunkán vesztették életüket, Lhotka Géza kovácsmestert pedig baloldali nézetei miatt a nyilasok végezték ki. A front harcai, ill. a szanaszét elhagyott lőszerek és gránátok pedig további tíz polgári áldozatot követeltek.
A szovjet Vörös Hadsereg november 17-től december 8-ig kemény tüzérségi tűz alatt tartotta a németek Aszód környéki állásait. Végül 1944. december 7-én éjszaka a szovjet csapatok támadásba lendültek és a következő napon a németek kivonultak a faluból.
Ehhez az eseményhez fűződik egy ikladi legenda, amely szerint egy fiatal német katona a Seiler-dombon géppuskával több órán át föltartóztatta a támadó oroszokat, míg végül maga is elesett. Sírja ma is megtalálható a Seiler-domb sűrű bozóttal benőtt oldalán, de pontos helyét csak kevesen ismerik. A sírt a kommunista diktatúra alatt titokban ápolta néhány ikladi asszony. Az értelmetlen és pusztító második világháború szomorú mementója is lehetne.