A Galga-völgy termékeny ártéri lapálya, dús, üde rétjei és a völgyet övező dombvidék vadban és ehető növényekben gazdag erdőségei már az ősidőktől fogva kedvező feltételeket nyújtottak az emberi élethez. Iklad község határában a folyamatos emberi jelenlét legalább hétezer esztendőre megy vissza. A legrégibb régészeti kultúra az újkőkori ún. lengyeli kultúra volt (Kb. Kr.e. 4.000 - Kr.e. 2.500 ), amelynek legnagyobb európai települését a szomszédos Aszód város határában tárták fel a régészek. A kőrézkorból (Kb. Kr.e. 2.500 - Kr.e.2.000) aránylag kevesebb régészeti lelet került feltárásra, ezt az időszakot népmozgások és az állattenyésztés súlyának megnövekedése jellemezte. A következő ún. bronzkorból (Kb. Kr.e. 2.000 - Kr.e. 700) már ismét gazdag régészeti leletek állnak a rendelkezésünkre. A kora bronzkori ún. zóki kultúra (Kb. Kr.e. 1.900 - Kr.e. 1.600) kis telepét a szomszédos Domony község területén tárták föl. E kultúra népe valószínűleg keleti eredetű volt, erre utal a szépen megmunkált bronzbalta hagyatékuk. Egyes vélemények szerint már ők elkezdték építeni a Galga patak túlpartján épült földvárat, mások szerint ez csak a hatvani kultúra (Kb. Kr.e. 1.600 - Kr.e. 1.300) idején történt meg. A hatvani kultúra népe minden valószínűség szerint a zóki kultúra egyenes leszármazottja volt. E kultúra népe már fejlett bronzművességgel és állattenyésztéssel, valamint tagolt társadalommal rendelkezett. Emlékanyaguk több helyről előkerült a környélről, egyik fő falujuk a domonyi földvár helyén terült el. A hatvani kultúrának északnyugatról érkezett idegen harcosok, az ún. urnamezős kultúra (Kb. Kr.e. 1.300 - Kr.e. 900) népe vetett véget. Egyes kutatók az urnamezős kultúra mögött őskelta vagy ősillír népeket gyanítanak, ez azonban nem bizonyítható. Kezdeti harcok után a két népcsoport keveredett egymással, így alakult ki az ún. pilinyi kultúra. Már a vaskorban (Kb. Kr.e. 700 - Kr.e.100) a kelet-európai pusztákról szkíták-szarmaták, a Felső-Duna vidékéről pedig kelták érkeztek. A két népcsoport érintkezési határa a Galga völgyében volt, később azonban a szarmaták beolvasztották vagy elűzték a keltákat. A szarmaták a pontuszi sztyeppekről érkezett, az ősmagyarokkal rokon testalkatú és kultúrájú népcsoport voltak. Mindvégig meg tudták őrizni függetlenségüket a római hódítókkal szemben. Ellenségeik feltartóztatására hatalmas kettős sáncrendszert építettek (Kr.u. 322 - 332), ez a legendás Csörsz árka vagy Ördög-árok, amelynek maradványai ma is megtalálhatók az aszódi és galgamácsai határban. Iklad a két sáncrendszer között terült el, a domonyi földvár környékén és Ikladon is találtak szarmata sírokat. A szarmaták - akiket a rómaiak soha sem tudtak legyőzni - meghódoltak a Bendeguz, majd Attila vezette hunoknak (a Kárpát-medencében Kr.u. 395 - 453), ezáltal a Galga-vidék jó fél évszázadra a hatalmas Hun Birodalom része lett. Attila halála (Kr.u. 453) után a hunok vereséget szenvedtek a föllázadt germán törzsektől, majd egy rendkívül zűrzavaros időszak következett, amikor különböző germán népek (gótok, gepidák, rugiak, szkírek és langobárdok) küzdöttek a Duna-Tisza köze birtoklásáért. Az anarchiának az avar hódítás (Kr. u. 567) vetett véget, a vidék a részben Belső-Ázsiából, részben a kaukázusi sztyeppékről származó, magas műveltségű avar nép birtokába került. Az avarok, főleg a 670 táján beköltöző kései avarok anyagi kultúrája rendkívül hasonlított az ősmagyarokéra, ezért egyes kutatók feltételezik, hogy ezek az avarok tkp. magyarok voltak. Az avar kagán birodalmát Nagy Károly hadjáratai (Kr.u. 796 - 803) ugyan szétzúzták, de az avarok többsége megérte a Kárpát-medencében a magyar honfoglalást. Közben északról nyugati szláv népelemek szivárogtak le a Galga-völgybe, itteni jelenlétüknek elsősorban nyelvészeti bizonyítékai vannak (Kaliga, Galga - piszkos, szennyes, sáros, mocsaras, Tura - tulok, Iklad (egyes feltevések szerint) - vám- vagy raktárhely). Ezek a szlávok nem lehettek túl sokan, a magyar honfoglalást (894 - 896) követően északra húzódtak vissza vagy beolvadtak a magyarságba.