Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2021. szeptember 20. napjától 2021. szeptember 24. napjáig az Ikladi Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.
Szeretettel köszöntöm Önt Iklad község honlapján!
Iklad 2100 lelkes község Pest megye északkeleti részén, a Galga mentén. A település az M3-as és a 3-as főút közelében fekszik. Vasútállomása az Aszód – Balassagyarmat mentén található.
A község területéről az újkőkorból származnak a legkorábbi emberi megtelepedés nyomai és egészen a törökök megjelenéséig emberlakta település volt. A török uralom alatt elnéptelenedett a község, 1728-ban kezdett újjáéledni, amikor a Ráday család majorságot létesített itt. Ráday I. Gedeon 1752-ben Baden és Würtenberg tartományokból, majd a következő évben Stájerországból ide hívott német és az Enns völgyéből származó osztrák telepesekkel alapította meg az újkori községet. Az evangélikus hitük miatt szülőföldjükön üldözött betelepülők 1834-ben építették fel templomukat. További fejlődést hozott a vasútvonal megépítése, majd az 1900-as évek első évtizedében a templom kibővítése és az új iskola is. A II. világháborút követően német családnevű lakosai közül többeket kényszermunkára hurcoltak el.
A szocializmus évtizedei alatt gyökeresen megváltozott az addig jobbára agrártelepülés képét mutató község. 1951-1953 között felépült az Ipari Műszergyár, amely fénykorában 4000 ember munkahelye volt. A község közműhálózata kiépült, intézményei – általános iskola, orvosi rendelő, művelődési ház, óvoda, tornacsarnok – új épületet kaptak vagy megújultak. Kiépült a vezetékes víz, villanyhálózat és a közvilágítás. A hosszú parasztházakat a korszakra jellemző komfortos sátortetős házak váltották fel.
Iklad 1973 és 1989 között Domonnyal és Aszóddal közös tanácsban intézte helyi ügyeit, a települések a rendszerváltás után önállósodtak. Az azóta eltelt évtizedek legfontosabb eredményei a gáz-, a telefon – valamint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. A mellékutcák aszfaltburkolata 2003-ban készült el.
Iklad újratelepítésének 250. évfordulóján, 2002-ben avatták fel Gróf Ráday Gedeon szobrát, akinek nevét ekkor vette fel a Művelődési Ház.
Az 1834-ben épült evangélikus templom Haulits Antal aszódi építőmester tervei alapján készült.
A község néprajzi emlékeit a Braun család 1903-ban épült jellegzetes parasztportáján kialakított Falumúzeum kiállítása mutatja be az idelátogatóknak és a fiatalabb generációknak.
A temetőben található három Ráday kriptát a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007-ben a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
Ez a weboldal Önnek készült, annak érdekében, hogy könnyebben és egyszerűbben tudjon tájékozódni a falu életével, a faluban működő intézményekkel és szervezetekkel kapcsolatosan.
Legyen vendégünk, látogasson el hozzánk minél gyakrabban – virtuálisan és ténylegesen egyaránt!
Ungi József
Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2021. szeptember 20. napjától 2021. szeptember 24. napjáig az Ikladi Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz.