A falu történetének egyik legjelentősebb eseménye volt az 1837-1839 között lefolytatott tagosítás. Ennek az eseménynek azért nagy a jelentősége, mert a jobbágygazdaságok elválasztása a földesúri földektől, továbbá a jobbágyi birtokok szétválasztása megnyitotta az utat a feudális birtokviszonyok felszámolása előtt, holott Magyarországon ez a folyamat csak az 1848-as áprilisi törvények, valamint az 1853. március 2-3-i úrbéri pátens kibocsátása után indult meg. Fontos megemlíteni, hogy amennyiben előnyös volt ez a falu népének, bizonyos hátrányokkal járt a földesúr számára. Gróf Ráday IV. Gedeon azonban a reformkor haladó szellemiségű középnemesei közé tartozott, Kossuth mozgalmának a híve volt, így a tagosítást meggyőződésből, a falu népén való segítés céljából tette.
"Alol írottak úgymint egyrészről én Rádai gróf Ráday Gedeon mint Ttes Ns Pest Pilis és Solt T.E. Vármegyében kebelezett Iklad Helysége Földes ura, az Iklad Helységbeli Jobbágy telkeimet mívelő lakosoknak boldogítása szívemen feküdvén ... kívánt tagosztály és legelő elkülönözést az elő adott nézetekből a Jobbágyaimra nézve kiterjeszteni kívánt Atyai gondoskodásnál fogva hová hamarébb eszközölhetni áldozattal is kész lévén; - Más részről mi nevezett Iklad Helysége Lakosai egyenként és közönségesen Földes Urunk Mltságos Gróf Ráday Gedeon Eő Nagyságának velünk éreztetett kegyes Atyai gondoskodását hálával elösmervén, az általunk kért tagosztályra és legelő elkülönözésre nézve a dolognak jól megfontolása, s minden oldalról tett meghányása, vetése után, önként a következendő örökös és megmásolhatatlan egyezségre léptünk."

A megállapodás alapján Patzek Sámuel jászberényi illetőségű mérnök pontosan meghatározta a lakosok ún.: belsőségének és külsőségének elhelyezkedését, nagyságát, és ugyanezt tette az urasági földekkel is. A belsőség nagysága még sok évtized múlva sem változott, szinte máig ható érvényű.
A tagosítási szerződés alapján készült belterületi térképen világosan látható, hogy abban az időben a Fő utcán kívül még nem volt más utcája a falunak.
1844-ben Mikulás Edvárd lelkész beszüntette a szlovák nyelvű istentiszteleteket, amit a helyi, nem csekély számú szlovák közösség igen csak nehezményezett. A szlovákság ebben az időben főleg a falu társadalmának alacsonyabb rétegébe tartozott, többségük zsellér, cseléd vagy napszámos volt, csak elvétve akadt közöttük egy-egy jobbágygazda. Ettől függetlenül mind nyelvükkel, mind viseletük és kultúrájuk elemeivel hozzájárultak az ikladi közösség gazdagításához, színesítéséhez.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a község csak felvonulási területként szolgált a hadseregeknek, jelentősebb harci cselekmények nem folytak Ikladon.
Az önkényuralom (1849 - 1867) időszakának megítélése a magyar történetírásban általában meglehetősen negatív, de nem szabad elfelejtenünk a jobbágyfelszabadítás és az úrbéri pátens gazdaságra kifejtett jótékony hatását. A jobbágyi kötelékektől megszabaduló parasztság anyagi helyzete javulni kezdett ebben az időszakban: a korábbi primitív ekéket ebben az időben taligás vasekékre kezdték lecserélni, ami javította mezőgazdaság termelékenységét. A termékfölösleget a közeli pesti és váci piacokon lehetett értékesíteni, amint azt Kupcsek Ede jegyző 1864 évi monográfiájában megemlítette, a mezőgazdasági termények értékesítéséből származó pénzbevételek pedig hozzájárultak a parasztság életszínvonalának némi növekedéséhez. Bár a házak formája, mérete és belső berendezése nem sokat változott, de a háztartásokban megjelentek az ipar termékei és a korábbi évtizedek egyszerű vászon- és darócruhái helyett a parasztság színpompás ünnepi viseletet kezdett kifejleszteni. A néprajzkutatók szerint erre az időszakra tehető a gyönyörű galgamenti viselet kialakulása is.
A kis falu élete az önkényuralom sötét időszakában sem állt meg.
Érdekes epizódja a falu történetének az 1952 és 1958 között lezajlott "ikladi úrbéri per", amelyben a község és az uraság pereskedett egymással a tagosítás során rendezetlenül hagyott kérdések miatt (az uraság ekkor már gróf Ráday IV. Gedeon.).

Az "úrbéri per" végül is 1858-ban a status quo elve alapján fejeződött be. 1857-ben Ferenc József császár magyarországi látogatása alkalmából a kis községnek 200 Ft rendkívüli adót kellett fizetni, ami nagy anyagi megterhelést jelentett a falu egyébként is nehéz viszonyok között élő népének.
1860-ban az akkor még Aszód anyaegyházhoz tartozó evangélikus gyülekezetben önálló presbitérium alakult, ami az első lépés volt az önálló gyülekezet megalakításához vezető közel fél évszázados úton. Ebben az évben sikerült elérnie a helyi szlovák (tót) közösségnek, hogy tizenhat évi szünet után az evangélikus templomban ismét legyenek szlovák nyelvű istentiszteletek.
1863 rendkívül száraz, forró nyarán kiszáradt a Galga patak, ezért a vízimalom sem tudott dolgozni. 1864-ben a gödöllői járásbíróságon összegyűjtésre kerültek a község határának korabeli dűlőnevei, az adatközlők: Kupcsek Mátyás jegyő, Braun Sámuel bíró és Ecke Sámuel öreg parasztgazda voltak. Érdekes, hogy ezen dűlőnevek egy része a mai napig fennmaradt, míg mások feledésbe merültek vagy új nevet kaptak. Ugyanebben az évben jelent meg Kupcsek Ede jegyző írása a faluról, amelyben többek között a község vallási és nemzetiségi viszonyait taglalja. A lakosság lélekszáma a kiegyezés küszöbén 778 főre tehető, ezek kb. 80 %-a német, 20 %-a pedig szlovák nemzetiségű volt. Érdekes, hogy ebben az időben magyarok még szinte alig laktak a faluban. Az istentiszteletek döntően német nyelven zajlottak, csak minden negyedik vasárnap került sor egy szlovák nyelvű istentisztelet megtartására.