A honfoglalás (894-896) tárgyi emlékeit ugyan nem találták meg Iklad környékén, ám az egészen biztos, hogy Árpád hadi népe a Galga mentét is megszállta. Anonymus: Gesta Hungarorum című munkájában így ír a Szovárd és Kadocsa vezette seregek útjáról: "Innen Gömör várának részein át vonultak tovább és eljutottak a Bolhád-hegyig, majd a nógrádi részeken haladva a Galga vizéhez értek."
A helytörténeti kutatások szerint a Galga vidékét a Tarján törzs szállta meg. A későbbi évtizedekben a helynevek tanúsága alapján megtelepedtek itt a Kér, a Magyar (Megyer) és a Kürt törzsek csoportjai is.
A Galga-vidéken a honfoglalás után 3 magyar nemzetség osztozott: a Kurszán kündütől (a honfoglaló magyarok rangban második főméltóságától) származó Kartal-nemzetségnek főként a Galga bal partján, az Ákos nemzetségnek a patak jobb partján, míg a Sydo-nemzetségnek a mai Vácegres és Galgamácsa környékén voltak a birtokaik. A Sydo (helyes kiejtése Szidó) nemzetségnév ősi magyar szóból származik, amelynek jelentése mára már feledésbe merült és semmi köze a zsidó népnévhez. Csak később, amikor a szó eredeti jelentése már a múlt ködébe veszett, kapta a későbbi Vácegres a Zsidó nevet, amelyet alaptalanul a zsidósággal hoztak összefüggésbe.
A Kartalok nemzetségi központja a mai Kartal falu területén, az Ákosoké valószínűleg a galgahévízi határban lévő Szentandrás-dombon volt, míg a Sydok Vácegresen székeltek.
Iklad község területe zömében a Kartalok birtokában volt.
Hiteles középkori emlékeket feltáró ásatás nem volt Iklad területén, a régészeti terepbejárások alkalmával előkerült településnyomok azonban kétséget kizáróan igazolják, hogy az Árpád-korban már laktak itt emberek. A Tsz-major területén, valamint Iklad és Domony határán, a faluvégen előkerült cserépedény töredékek alapján arra lehet következtetni, hogy a középkorban itt helyezkedett el a falu, és csak a 18. században húzódott keletebbre, Kisdomony szomszédságába.
A falu pontos keletkezésének ideje ismeretlen, valószínűsíthetően az Árpád-kori településszerkezet 11-12. századi kialakulására tehető, ennél pontosabbat azonban aligha mondhatunk.
A kis Árpád-kori falu lakóinak számáról, származásáról szintén nem sok fogalmunk van. Csak feltételezhetjük, hogy a falu lakói Kartal-nembéli magyarok voltak, de ez sem bizonyítható. A falu népessége kicsi volt, aligha haladhatta meg a 150 - 200 főt.
A falu nevének eredetére nincs egyértelmű tudományos magyarázat. Az egyik elmélet szerint Iklad a régi magyar Icol (ejtsd: ) személynévnek a -d képzős származéka, amely az ikol vagy iklik = hőköl igék családjába tartozik. Más elképzelések szerint szláv eredetű és a raktár, vámhely jelentésű ószláv szóra vezethető vissza.
Iklad neve a középkorban először egy 1356. július 25-én keletkezett iratban fordul elő. Szécsi Miklós országbíró előtt Margit asszony, Sanchus fia Domonkos özvegye, a Palylese birtokrészt, amely Iklad és Kysdomon között terül el, egy Berch nevű magaslaton, erdővel 12 forintért elzálogosítja Sándor fia János gimesi várnagynak.
Iklad XIV. századi birtokosait az oklevelekből ismerjük. Ennek alapján megállapítható, hogy a birtok több család kezén volt (Ságiak, Ikladiak, Szendyek, Rozgonyiak). Iklad két birtokrészéből az ún.: Kartal-rész a Ságiak révén a XVI. Század folyamán a Herencsényi-, Bay- családokon át a Ráday-családhoz került.
Nagy Szulejmán török szultán 1541-ben csellel bevette Buda várát, ezáltal az ország középső része az Oszmán Birodalom uralma alá került. A következő években a törökök hatalmuk kiszélesítésére újabb hadjáratokat indítottak, ekkor került a Galga-vidék többi falvával Iklad is török uralom alá 1543-ban.
A török uralom közel százötven évéről nem sok jót mondhatunk. A nemesek és a parasztság egy része elmenekült, az itt maradottakra nagy nyomorúság várt. Mivel az Oszmán Birodalomban a magyar Hódoltság katonai határvidéknek számított, állandósultak a portyák, fosztogatások, ráadásul a több felől nyomorgatott parasztságnak a török szpáhi-birtokosokon felül a magyar földesuraknak is adózniuk kellett (kettős adózás). Nem csoda, hogy a mértéktelen kizsákmányolás miatt a Galga-vidék nagy része elnéptelenedett. Iklad a török megszállás kezdetétől lakatlan hely, puszta volt, s bár időnként ismét megjelent néhány állandó lakos a községben, a török elleni háborúk során (1593-1606: tizenöt éves háború, 1663-1664: Köprülü Ahmed nagyvezér hadjáratai, 1683-1699: felszabadító háború) ismételten elnéptelenedett.
Váltakozó sikerű harcok után a császári csapatoknak végül is 1686-ban sikerült végleg kiverni a török csapatokat a Galga-vidékről.
A török uralom megszűnését követően a Galga mente elbujdosott népei visszatértek falvaikba. Amíg azonban ezek a települések előbb-utóbb magyar és behívott szlovák parasztokkal újranépesedtek, addig Iklad közel hét évtizeden át puszta maradt, faluvá csak 1752 után szerveződött.
A XVI. század végén - házasság révén - a település fele a protestáns Ráday-család kezébe került. Amikor Ráday I. Pál 1728-ban a kincstáron keresztül az Újfalussyaktól megszerezte a másik birtokrészt is, akkor még nem falut, hanem majorságot szervezett a mai Iskola tér területén. A majorság mellett a pálinkafőző házat, valamint a Galgára malmot épített. Halála után gyermekei (Gedeon, II. Pál és Eszter) 1742-ben megosztoztak a birtokokon. Iklad Gedeoné és II. Pálé lett. Pál halála után, 1751-ben Iklad teljes egészében Gedeoné lett. Mivel a hatalmas Ráday-birtok munkaerő gondokkal küszködött és a majorság sem mindenben váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a művelt, emberséges és felvilágosult szellemű Ráday I. Gedeon gróf elhatározta a falu újratelepítését. Ehhez felhasználta családjának korábbi tapasztalatait is, ugyanis édesapja 1724-ben Duna-menti birtokára, Hartára hozatott nagy számú evangélikus vallású német telepest, akik szorgalmas, hozzáértő és tisztességes gazdáknak, jó adófizetőknek bizonyultak. Ezen tapasztalatok birtokában I. Gedeon számára is természetes volt, hogy ikladi birtokára evangélikus németeket telepít.