A község XX. századi történetének egyik legtragikusabb eseménye volt, amikor a potsdami szerződés értelmében a faluból 1945. január 2-án 42 német nevű állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba a "málenykij robotnak" nevezett kényszermunkára. A menetoszlopot 18 és 42 év közötti munkaképes nőkből és férfiakból kellett összeállítani. 1945. január 3-án indultak el gyalog Ikladról. Hatvanon át Kálba mentek, ahol bevagonírozták és Ukrajnába vitték őket. A célállomás Sztalinó volt, ahol egy hatalmas barakktáborban laktak. A környékbeli szénbányákban, fűrésztelepeken dolgoztatták az ikladiakat. A borzalmas körülményeket, az embertelen munkát sokan nem bírták, megbetegedtek, legyengültek és meghaltak. Voltak, akik szökéssel próbálkoztak, de ezek a kísérletek mind kudarcba fulladtak.
30 hónapos szenvedés után 1947. augusztus 25-én végre hazaérkeztek Ikladra az ukrajnai kényszermunkások.
A falu lakossága azért érzi ma is igazságtalannak a történteket, mert a Volksbund propagandát annak idején visszautasították, ezért kitelepítésre sem került sor.
A második világháború és az azt követő "málenykij robot" nagy véráldozatot követelt Iklad népétől. Összesen 40 ikladi vesztette életét, ebből katonaként a harcokban 22-en, a kényszermunkán 7-en. A további áldozatok polgári személyek voltak, aki a harcok után itt maradt lőszerek felrobbanásakor vesztették életüket, köztük találunk négy játszadozó kisgyermeket is.
Lhotka Géza kovácsmestert baloldali nézetei miatt a nyilasok 1944. októberében elhurcolták, és Sopronkőhidán kivégezték. Emlékét ma a falu egyik utcájának neve őrzi. Az áldozatok emlékét a templom falán márványtábla őrzi.
Fontos esemény, hogy 1945. március 15-én az Ideiglenes Kormány kiadta a földosztásról szóló rendeletet. Ennek értelmében a faluban is megalakult a földosztó bizottság. Elnöke: Braun József, titkár: Zima Mihály lett. A bizottság összeírta a rendelkezésre álló területet, és az igénylőket. A földigénylők a családtagok számától függően kaptak földet.
A fentiek bizonyítják, hogy Iklad községben megindult az élet. Piri Margit nyugalmazott tanítónő úgy fogalmazott, hogy "Boldogok voltunk! Mert éltünk, mert túléltük a háborút!"
1949. január 1.-én felizzottak az első villanylámpák a faluban. Bekapcsolták a települést az energiahálózatba.
Közben országos szinten is haladt előre a történelem kereke. Az itt állomásozó szovjet Vörös Hadsereg fegyvereinek árnyékában a demokratikus fejlődés kezdeti csíráit elfojtották és a politikai hatalom 1949-re teljes egészében a Rákosi Mátyás irányította kommunista párt kezébe került. Rákosi klikkje az ország teljes átalakítását tűzte ki célul maga elé és erőteljes iparosításba és a mezőgazdaság "szocialista átszervezésébe" kezdtek. ("A szén és acél országa leszünk!" - volt a kedvenc jelszavuk).
Jelentős fordulópont a falu történetében az 1950-es év, a tanács megalakulása.
Szeptember 6.-án a Tanácsház épületében megalakul a Község Végrehajtó Bizottsága. Az első tanácselnök Klenk Dániel volt. Ezzel a községben is kiépült a kommunista államapparátus.
1951. július 8-i VB-ülésen bejelentették Kis-Domony Iklad községhez csatolását. Ennek azért van jelentősége, mert ezek az emberek is ikladiak voltak, de a faluban nem lévén hely a közigazgatásilag Domonyhoz tartozó határban építették házaikat. Az 1952. január 12-i VB-ülésen a Minisztertanács és az MDP Központi Bizottsága 103/1951. sz. rendeletét ismertették (a jegyrendszer megszűntetése).

Fontos eseménye volt a második világháborút követő időszaknak az, hogy 1949. augusztusában a helyi pártvezetőség javaslatára megalakult az Előre termelőszövetkezet.
Az első este a hivatalosan jelenlévő Szilágyi Mária főjegyző és Gál Géza párttitkáron kívül 16 vállalkozó szellemű, főleg új földhöz juttatott leendő TSZ-tag jelent meg. Nem volt felszerelésük, állataik sem nagyon és mindössze 160 hold földdel gazdálkodhattak, ezért óriási nehézségekkel kellett szembenézniük.
1950-ben újabb belépőket vettek fel. A belépés fő oka az volt, hogy a beszolgáltatásokat csak a földdel rendelkezők tudták teljesíteni.
1950 őszére az Előre TSZ-nek már 300-350 hold földje és 30-35 tagja volt. Ebben a TSZ-ben a fizetés alapja a munkaegység volt, de a szegénység miatt a tagok kezdetben fizetést nem kaptak. Év közben gabonát osztottak fizetés helyett. Pénzt csak év végén, és csak kis összegben fizettek. Ezt a TSZ-t a faluban "szegény" TSZ-nek nevezték, mert a tagjai a szegényparasztság köreiből kerültek ki.
1952-ben alakult falunkban egy I. típusú termelőszövetkezet is Galgavölgye TSZ. néven, 117 taggal és kb. 1300 hold földdel. Vezetője: Braun József. Az I. típus lényegében azt jelentette, hogy a földet közösen szánttatták (gépállomással), tagosították, majd a továbbiakban mindenki maga művelte a földet. Maga aratta le és tulajdona lett a termény.
A TSZ-ek megalakulása ellenére a mezőgazdaság "szocialista átszervezése" rendkívül nyögvenyelősen haladt előre. Az évszázadok óta egyénileg gazdálkodó sváb parasztság szellemétől a termelőszövetkezet gondolata teljesen idegen volt.
Rengeteg gond és baj volt a TSZ-ben. A ráeső részt nem mindenki akarta kifizetni. Az 1953. október 10-i VB-ülésen már tömeges kilépésekről beszélnek. A TSZ ezek után 1956-ig állt fenn, de földterülete és tagsága már kevés volt. A mezőgazdaság kollektivizálására végül is a következő korszakban került sor.
Nagyobb sikereket ért el a kommunista államvezetés az iparosítással, az erőteljes, de gyakran erőltetett iparfejlesztéssel, ami a Rákosi-korszakot jellemezte.
A község életében óriási jelentősége volt annak a ténynek, hogy az 1950-es évek iparfejlesztési programja keretében Ikladon egy gyár (eredetileg hadiüzem) építését határozták el. Ez volt a későbbi IMI (Ipari Műszergyár Iklad), amely óriási hatást gyakorolt a község fejlődésére.
Az építést 1951-ben kezdték, s az első esztergagép 1953. januárjában indult el. Az első évben, mely csonka volt, 634 fő volt a vállalat létszáma és 17,86 millió Ft értékű terméket állítottak elő. Az 1955. év volt az első, amely nyereséget hozott.
Megkezdődött az ikladi és a környékbeli, főleg mezőgazdasággal foglalkozó munkások beáramlása és ipari munkássá formálódása az Ipari Műszergyárban.
Az Ipari Műszergyár megjelenése a falu fejlődését is elősegítette. 1951-ben az építés miatt a falu útját is megcsinálták, a főút (Szabadság utca) makadám burkolatot kapott.
A megnövekedett gyermekszám miatt (Kis-Domony 1951 évi hozzácsatolásával és az ipari munkások beáramlásával a község lakossága az 1938 évi 1.085 főről 1960-ra 1.700 főre emelkedett) szükségessé vált az új iskola felépítése.
Az 1955. augusztus 2-i VB-ülésen tárgyalták, hogy a váci Tatarozó és Építő Vállalat végzi az ikladi iskola kivitelezési munkálatait.
Az építkezést 1956 tavaszán kezdték meg. A költségeket az Ipari Műszergyár községfejlesztési hozzájárulása fedezte.
A 300.000 Ft-ból két tanterem, iroda és mellékhelyiségek épültek. A tervek úgy készültek, hogy az építkezést bármikor folytatni lehessen. Az évek az előrelátást igazolták...